Úrkúti-őskarszt
Mint geológiai természeti értéket, már 1951-ben védetté nyilvánították, országos jelentőségű besorolással. Különleges földtani képződmény, amely nemzetközi viszonylatban is egyedülállónak számít, ugyanis a mangánérc kitermelése során alkalmazott kézi fejtési mód és a viszonylag kevés robbantás alig károsította a feltáruló őskarsztos formakincset. A Dunántúli-középhegység, és ezen belül a Bakony területén a bauxitbányászat számos kréta időszak végi óriás méretű őskarsztos formát tárt fel, mivel az érc ezekben található. A védett terület kiválóan alkalmas a jura időszaki mangánércek keletkezésének, valamint a paleokarsztos formakincs védett földtani értékként való bemutatására.
A terület földtani felépítését itt csak vázlatosan foglaljuk össze. Eszerint a karsztosodott fekükőzetet az alsó-jura, rózsaszín hierlatz mészkő képezi.
Úrkúti-őskarszt
E vastagpados (méteres nagyságrendű), gyengén rétegzett kőzet tömött szövetű, világosabb és sötétebb árnyalatú, helyenként vékony (mm-es) kalciterekkel átjárt, néhol brachiopoda maradványokat tartalmaz. A védett terület északi részén több helyen, különböző – a fekünél alig fiatalabb – üledékkitöltésű, ún. neptuni teléreket láthatunk. A néhány deciméter szélességű, több méteres mélységű, egykori tenger alatti hasadékok a tágulásos tektonika hatására keletkeztek, magukba fogadva az akkori tengeraljzat laza üledékeit (pl. meszes agyag, crinoideás iszap stb.). Az alsó-jura folyamán karbonátos mangánérc, illetve további, különböző típusú karbonátos, illetve tűzköves üledékek rakódtak le a tengermedencében, majd egyelőre pontosabban nem ismert időpontban (kréta?) kiemelkedett a terület és szárazulattá vált. A trópusi éghajlat következtében megindult a felszín erőteljes lepusztulása, illetve karsztosodása
Úrkúti-őskarszt
(ismeretlen vastagságú jura, esetleg kréta kőzet tűnt el) és kialakult az óriástöbrös felszín. Folyóvízi (?) szállítással oxidos mangánérc érkezett a területre (esetleg a karsztosodással párhuzamosan) és a zárt töbrökben felhalmozódva csapdába esett.
A nem túl távoli (1,5 km) nyírjesi mangánérc-külfejtés tanúsága szerint az érctelepet legalább 2–3-szori, laterites mállással kísért felszínpusztulás érte, majd a középső-eocénben a süllyedő térszínt elöntötte a tenger. Először agyagos üledékek, később nummuliteszes mészkő rakódott le és fedte be a területet, megvédve ezzel az eróziótól az eltemetődött formákat.
A pliocén vulkanizmus – mely felépítette a Kab-hegy bazaltsapkáját – közvetlenül e területet valószínűleg már nem érintette, majd a meginduló kiemelkedés hatására megkezdődött a térszín pusztulása. Ez a negyedidőszakban felerősödve azt eredményezte, hogy az eocén fedőtakaró nagyrészt erodálódott, és a Csárda-hegy oldalában felszínre bukkant az oxidos mangánérc.
