Vissza

Károlyi-kastély

Károlyi-kastély
Károlyi-kastély
A fehérvárcsurgói birtok első tulajdonosa 1690-ben a Hochburg család volt, majd a Berényi és később a Perényi családé lett. Feljegyzések szerint a mai kastély helyén már 1786 előtt állt Perényi Ignác báró barokkkastélya. 1853-ban a terület vásárlás útján a Károlyi családhoz került. A második világháborút követően a kastélyt és a birtokot elvették a Károlyi családtól és kártalanítás nélkül államosították. 1946-tól a Fővárosi Gázművek üdülőként haszno-sította. 1949-ben görög gyerekek menekültotthonának jelölték ki. Majd állami nevelőotthonként működött egészen az 1980-as évekig. 1979-ben leromlott állapota Károlyi-kastély, park
Károlyi-kastély, park
miatt kiürítették. 1995-ben a kastély a Műemlékek Állami Gondnoksága kezelésébe került. 1997-ben a Párizsban élő Károlyi György által létrehozott Károlyi József Alapítvány és a MÁG együttműködési szerződést kötött a kastély közös felújítására és hasznosítására. Jelenleg a kastélyban működő kulturális találkozóközpont az Európai Kulturális Találkozó-központok Hálózatának tagja.
A kastély egyemeletes klasszicistaépület, középrizalitos, timpanonnal ellátott. A kastély oldalán emelkedik 30 méter magasságú tornya, négy sarkán 1-1 fióktornyocskával, közöttük húzódó balusztráddal. A kastélyudvarban franciakertet alakítottak ki.
A park 40 hektáros arborétum jellegű. Több mint 150 éves fenyők, hársak, tölgyek és gesztenyék találhatók itt, valamint tó, sétányok és hidak. 2014-ben uniós források felhasználásával, mintegy 240 millió forintból megkezdődött a kastélypark felújítása. Károlyi-kastély, panorámakép
Károlyi-kastély, panorámakép

Videó



Elhelyezkedés



Gps koordináták: 47.286613, 18.265928

Túráink, amiken találkozhatsz vele:

Kelet-Bakony kerékpártúra
Oldaltérkép
Kövess minket!
Vedd fel velünk a kapcsolatot!
Telefon:
+36 30 942 44 86
E-mail: