Vissza

Amadé-Bajzáth-Pappenheim-kastély

Iszkaszentgyörgy, Amadé-Bajzáth-Pappenheim-kastély
Amadé-Bajzáth-Pappenheim-kastély
A kastély legrégebbi részét 1735-ben építtette Amadé Antal, a keleti mellékszárnyat és a kaput pedig Amadé Tádé építtette 1764-ben. 1800-ban a kastély a Bajzáth József veszprémi püspök tulajdonába került. 1870-ben Bajzáth József unokaöccsének lányának házassága révén került a Pappenheim grófok birtokába a kastély, jelentős átépítése gróf Pappenheim Siegfried nevéhez kötődik az 1904 és 1909 között, melynek költségeit felesége, Károlyi Erzsébet hozománya fedezett. A Pappenheim család egészen a második világháború végéig birtokolta a kastélyt, utána kórház, menekültszállás, Beszkart üdülő, az '50-es években munkásszálló volt. Az 1960-as években a helyi tanácsé lett. Méretére való tekintettel itt kapott helyet a hivatal, a helyi rendőrőrs, egy vegyesbolt, gyógyszertár és a posta is, majd a művelődési ház, a könyvtár, a mozi és az általános iskola, valamint szolgálati és bérlakásokat is kialakítottak benne. A neobarokk épületrészben működik mai napig is az általános iskola. Iszkaszentgyörgy, Amadé-Bajzáth-Pappenheim-kastély
Iszkaszentgyörgy, Amadé-Bajzáth-Pappenheim kastély

Videó



Elhelyezkedés



Gps koordináták: 47.239616, 18.292498

Túráink, amiken találkozhatsz vele:

Kelet-Bakony kerékpártúra
Oldaltérkép
Kövess minket!
Vedd fel velünk a kapcsolatot!
Telefon:
+36 30 942 44 86
E-mail: